Warning: ksort() expects parameter 1 to be array, object given in /home/aleaar/public_html/wp-content/plugins/bbpress/includes/core/template-functions.php on line 316
Kalypso Media Dark teszt

Dark

Egy vámpír születése

A történet elején egy fiatal fickó tántorog kábán, feje láthatóan majd szét szakad, azt sem tudja hol van, ki ő. A világ homályos, egy erős, angyalforma fény jelenti csupán a reményt, hogy egyszer véget ér a rémálom.

Dark_remalamra-ebredve

Ahogy lassacskán kitisztul a fény, hősünk felismeri: egy szórakozóhelyre került, és bár a hogyan, a miért, valamint az egész múltja még mindig homályos, annyit néhány segítőkész figurától megtud, hogy többé nem ember. Vámpírrá vált, amit természetesen elég nehéz elhinnie, azt viszont végképp nem tudja, ki tette azzá. Márpedig azt mondják, ha nem találja meg nemzőjét, vagy legalábbis egy erősebb vámpírt, akinek ihat a véréből, záros határidőn belül zombiszerű hullazabálóvá, ghoullá válik. Mivel számára ez nem opció, elmegy felkutatni azt, akinek vére megakadályozhatja a dicstelen véget. Egyetlen segítője a mulató tulajdonosa, egy Rose nevű hackerlány, aki kerek tízéves vérszopómúltjával a menedék legidősebb vámpírja.

Dark_menedek

Ezzel a felütéssel indul a teljesen lineáris kaland, mely nem túl hosszú, és nem is mentes a hibáktól.

Vámpíros, lopakodós, frusztrálós

Vagy mégsem?

A Kalypso Media Dark című játéka kritikusoktól és játékosoktól egyaránt kapott hideget is, meleget is, de a sok elérhető véleményt összeadva és a vélemények számával elosztva eredményt számláló Metacritic szerint például a hideg volt túlsúlyban.

Most akkor végül is megéri vele játszani, vagy nem?

Igaz, sok negatív véleményt olvasni róla, én viszont azok közé tartozom, akik egyáltalán nem tartják rossznak, sőt. Ezt leginkább az a tény támasztja alá, hogy végigjátszottam. Nem vagyok hivatásos játéktesztelő, sem szakirányú újságíró, szóval nem kötelességből, hanem hobbiból tettem, márpedig hobbiból kevesen tesznek olyasmit, ami frusztrálja őket, netán dühíti, olyat pedig pláne, ami unalmas. Főleg, ha még fizetni is kell érte. Konklúzió: végigjátszásra – ezzel együtt szórakoztatásra – alkalmas.

Hogy tökéletes lenne? Egy fenét. Amit a kritikusok és a játékosok írtak róla, abban sok igazság van: az irányítás például időnként valóban kényelmetlen. Egyik ilyen kényelmetlenség (szerintem), hogy nem kijelölöd a célpontot, hanem ha a karakter megfelelő közelségbe kerül hozzá, hogy a kívánt akciót végrehajtsd rajta, akkor fényes aurát kap az illető. Nem a legjobb megoldás, főleg azért, mert a kameramozgás időnként akad, és ha a kiszemelt áldozaton kívül például egy eltüntetendő hulla is elérhető közelségben van, hát el lehet képzelni, hogy egy nem feltétlenül pró játékos karaktere úgy kipurcan, mint a sicc! Szóval volna még mit foltozni rajta.

dark_frusztralo-pillanat

Ennek ellenére a játéknak van hangulata, a karakter kedvelhető (bár néhány dolgot azért tettek, hogy ne így legyen, felegyenesedve például valami eszméletlenül idiótán mozog), és az utolsó eddigi említésre méltó vámpíros szerepjátékot, a Vampire the Masquerade: Bloodlinest már elég régen adták ki. Utóbbinak alapját a White Wolf nem is olyan régen még itthon is népszerű ceruzás-papíros-kockadobálós klasszikus szerepjátéka képezte, elődje pedig az igazi kedvencem, és méltatlanul mellőzött VtM: Redemption volt.

Nem csoda tehát, hogy sokan főleg azok, akik emlékeznek az említett címekre, nagy reményekkel telve várták, és az sem igazán furcsa, hogy első nekifutásra bizony kissé pofára estek. (Szerepjátékelem például körülbelül mindössze annyi van benne, hogy fejlődési pontokat kapunk, és ezeket mindenféle képességekre oszthatjuk el, egyébként sokkal inkább a lopakodós műfajt gyarapítja.) Aki viszont kivárta a véleményeket és a leárazást, tutira nem csalódott akkorát.

Nézzük, miért!

A történet – ahogy a bevezetőből talán látszik is – nem világmegváltó (nem is arról szól a játék, szerencsére), mégis végig ösztönöz az előrehaladásra. A grafika a képregényeket idézi, s bár korántsem művészi, és technikai bravúrnak sem mondható, szerintem rendben van.

A képességek nem okoznak nagy meglepetést:

Dark_kepessegfa

a legfelső kategória, a vele járó erők, az alap: mindegyiken már a kezdetekkor van egy-egy pont:

  • az azonnali kivégzés (tulajdonképpen egy durvanagy pofon, ez az egyetlen nem vérpontba kerülő harci képesség, még fegyvert sem használhatunk végig);
  • árnyugrás (korlátozott mértékű teleport, nem igényel vért);
  • vámpírlátás (aktiválva furcsa, fehér ködön át észleled a valóságot – hasonló az itteni első képen látható effektushoz –, az ellenség viszont vörösen világít, akár a falon túlról is, szintén nem igényel vért);
  • vérszívás (klasszikus: elkapom, szárazra szívom, ennyi);

az aktív képességek amolyan dzsedis-szites erők, elmetrükkök (mindegyiknek a használata vért igényel):

  • árnykivégzés (kivégzés kombinálása az árnyugrással; vigyázat, nagy felhajtással jár, riasztja az ellent, pontokat költve rá viszont akár el is kábíthatja a közelben állókat);
  • elterelés (általad meghatározott irányba terelheted az ellenség figyelmét);
  • regeneráció (alapképesség, egy pont a kezdetekkor van rajta, vért ráköltve aktiválódó gyors felépülés – plusz ponttal azonnali gyógyulás –, vérköltés nélkül lassú regenerálódás);
  • árnyfogás (távoli fojtás, földhöz vágás; pontokat költve rá végül az így elpusztított ellen hullája is eltüntethető);
  • elfedés (a sötétségbe olvadva nehezebben vesz észre az ellenség; a plusz pontok a képesség aktív idejét növelik);
  • megtörés (akin használod az néhány másodpercig semmit nem észlel a környezetéből; a plusz pontok a hatóidőt növelik);
  • zavartság (hasonló effektus tömegre alkalmazva);
  • vámpírsebesség (baromi gyorsan mozogsz, egyértelmű; plusz képességpont elköltésével a száguldás idejét növelheted);

a passzívak nagyon hasznosak (nekem például bevált, hogy azokkal kezdtem a fejlődést):

  • orgyilkos (a lopakodási képességet fejleszti);
  • szívósság (életerő-növelés, mi más?);
  • vér (ha fejleszted, az alap két(!) vérpontodból a végére akár NÉGY is lehet!);
  • tudatos ösztönök (láthatod például, hogy észreveszik-e, ha elkezded cumni egy áldozat vérét)

dark_egysikeres-elmetrukk

A játék nehéznek mondható (szerintem) – annak ellenére, hogy az MI nem mindenhol teljesít fényesen –, mivel az ellenséges npc-k kellőképpen (sőt sokszor igencsak bosszantóan) gyorsan reagálnak és piszok sokan tudnak lenni, Eric (ja, igen, így hívják a hőst) pedig halhatatlan lény mivoltára fittyet hányva pusztul meg egy kisebb mértékű golyózáportól is. Ezt a bajszmeresztő tényt azonban némiképp kompenzálja, hogy egy jól irányzott pofonnal elintézi a legkigyúrtabb hullazabáló ghoult vagy a feje búbjáig kevlárba (illetve fene tudja, mibe) burkolózó rohamosztagost is, de egy tapasztalt, öreg vérszopó sem ússza meg, ha nem néz elég sűrűn maga mögé. Az irányítás gyengeségei és a túlerő miatt tehát, aki játszani akar, nem pedig idő előtt megkopaszodni, és nem is túl ügyes, válassza a könnyű módot! Bevallom: én azt tettem. 😉

Summa summarum: nekem tízes skálán egy 7,5-öst minden bogara ellenére megért. Mondom: végigjátszottam, és közben jól szórakoztam (elképzelhető, hogy ha kötelező lett volna végigvinnem, én is kevesebbet adok, de hát az ember már csak ilyen).

(A játékot, ahogy azt a képekről és a cikkből is kitalálhattátok, magyar fordítással használtam, mely letölthető magyaritasok.hu-ról vagy a fordító weboldaláról.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.

Tovább az eszköztárra